Pannonia T3 / TLB 1962
Az ötvenes évek végéig folyamatos műszaki változtatások történtek ugyan, de külső jegyekben a motorok nemigen változtak. A T3-as - vagy TLB - típus ellenben egy nagyon jelentős formai újításnak számított. A motorkerékpár "felöltöztetésével" akkoriban több neves motorkerékpárgyár is próbálkozott. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a T3 formája bármelyikkel szemben felvehette a versenyt. A lemezburkolat nem kevés önsúlynövekedést eredményezett, ugyanakkor pont ott nem védte a motorost, ahol arra talán a legnagyobb szükség lenne. Az olcsónak nem mondható T3 modellek piros-vajszín és fekete-vajszín színezésben kerültek piacra, nagyrészt az NDK-ban, kisebb részt idehaza. A luxusmodellnek szánt motor kezdeti sikerei azonban nem bizonyultak tartósak. Ennek legfőbb oka, hogy a 60-as évek közepétől más irányt vett a motorkerékpár-divat. A kisautók széles körű elterjedésével a motorkerékpár, mint közlekedési eszköz folyamatosan veszített a jelentőségéből, miközben az érdeklődés egyre inkább a sportos szabadidő-modellek, illetve a könnyű, városi mopedek, robogók felé terelődött. Az összesen alig több mint háromezer legyártott T3 kevés megmaradt példányának értékére jellemző, hogy időnként még „hamisítványok” is felbukkannak a piacon.

Műszaki jellemzők

Hengerek száma:
1
Motor:
kétütemű, résvezérlésű
Hűtés:
Levegő
Hengerűrtartalom:
247 cm3
furat/löket:
68/68 mm
Teljesítmény :
14 LE/5250 ford/min
Sűrítési viszony:
1:7,2
Saját tömeg:
155 kg
Végsebesség:
110 km/h

Kapcsolódó motorképek